A kiscsikó feje megmozdult...

Először észre sem vettem, majd azt hittem, hogy képzelődöm. De azán a kicsi feje lassan felém fordult, és kinyitotta apró szemecskéit, és áthatóan nézett a szemembe. A boldogság könnyei folytak végig az aggodalomtól elgyötrött arcomon, és mint a folyó áradata, elmosták az elmúlt órák aggodalmát, és miután alábbhagytak, nyomuk sem maradt. A kiscsikó élt, és ez volt a legfontosabb. Az elmúlt órák eseményei alatt teljesen elveszítettem az időérzékemet. Teljesen besötétedett, de a ménistálló még mindig égett. Bár a tűzoltók már javában dolgoztak a lángok megfékezésén. Felálltam, és remegő lábakkal odabotorkáltam a hatalmas, tágas boksz oldalához, és lekaptam a rongyot az oldaláról, majd visszalépdeltem, és letérdeltem a csikó mellé, és a puha fehér ronggyal törölgetni kezdtem az előttem fekvő kiscsikó puha, nyirkos rézszínű szőrét. Holly is odajött hozzá, és elkezdte letisztítani a könykét. Mély lélegzetet vettem. Majd furcsán magas, remegő  hangon megszólaltam.

- Nagyon ügyesek voltunk! Ügyes voltál Holly.

A kanca, mintha csak értette volna, amit mondtam, szelíden nyihogott egyet, és újra megbökte a csikóját, ami nem akart felállni.

-Ne csináld ezt velem! A mamád is azt akarja, hogy élj, és hogy felállj! Ne csináld ezt velem! Megszenvedtünk érted, erre te nem akarsz felállni?

Mondtam a csikónak kedvesen, aki apró fejéhez képest óriási csillogó szemeivel úgy nézett rám, mintha értette volna, amit mondtam. Majd tett egy ügyetlen kísérletet arra, hogy felálljon. De a kísérlet reménytelen volt. A csikó visszaesett, és kimerülten, tehetetlenül terült el az almon. Holly továbbra is unszolta.

- Na várj, segítek!

Ezután óvatosan a csikó puha hasa alá nyúltam, és megemeltem annyira, hogy ülni tudjon. A hatalmas, bizalomgerjesztő szempár továbbra is élénken figyelt. Most, hogy így a karomban tarthattam a csikót, akit Holly olyan nehezen ellett meg, és én úgy aggódtam, hogy valami baja esik, most csodálkozva néztem végig rajta, hogy mennyire bízik bennem. És hogy mennyire rémisztően kicsi! Ha a tulaj eladja, abba belepusztulunk, Hollyval együtt!

Ahogy tüzetesebben megnéztem, az apró csikó alig volt nagyobb egy sovány krumpliszsáknál, amibe az eladók csak hézagosan pakoltak eladásra szánt burgonyát. A mellkasát könnyűszerrel át tudtam fogni. Súlyra sem volt nehezebb egy könnyebb választási báránynál. Abnormálisan hosszú lábai voltak, mint minden újszülött csikónak. A lábait szorosan maga alatt tartotta, amik most úgy néztek ki, mint egy hatalmas kötél, amit egy rosszcsont fiú csak azért csomózott össze, hogy a nagyapját felbosszantsa. Gyönyörű rézszínű szőre most csatakos volt. A pár szál sörénye csomókban tapadt össze. Szépen ívelt fejét hatalmas kelyhes lámpás ékesítette. A két oldalán pedig ott ült a hatalmas, vizenyős, bizalmat sugárzó szempár. A csikó újra rám nézett, és éleset nyerített.

-Gyönyörű vagy! Egyszerűen tökéletes! Csodálatok vagy! Te magad vagy a Csoda!

A csikó mintha megértette volna a szavaimat, helyeslően újra nyerített, és fejét ide-oda billegette.

- Na gyere! Fel kell állnod, mire ideér a Főnök Úr, különben azt gondolja, hogy gyenge is vagy, és akkor el fog adni! Azt pedig te sem akarhatod, és én sem engedhetem!

A csikó ekkor olyan átható tekintettel néz rám, mint ahogy az anyja szokott: Holly tudta, hogy nem én vagyok a gazdája, de mégis úgy viselkedett, mintha én lennék a gazdája. A csikó még nem tudhatta, milyen a pályán vágtatni, vagy hogy létezik felette, az egész ménes, úgy az anyja, és az apja felett, és énfelettem is egy gazdag ember, akinek akár egy szavába kerül, és máris elveheti a kiscsikó életét, akit én annyira megszerettem. Az apró sárga kiscsikó nem tudhatta ezt. Úgy nézett rám, mint aki igyekszik meghálálni azt, amit érte teszek! Azt hitte, hogy én vagyok a gazdája!

Aztán attól való félelmemben, hogy a főnök visszajön megnézni, minden rendben van-e, gyengéden, de határozottan megemeltem a kiscsikót, és talpra állítottam. És ő gyengén ugyan, remegő lábain, meglehetősen ingatagon, de a saját lábain állt! Egy pillanatig úgy látszott, hogy a törékeny csikó képes lesz megtartani magát, de megint visszaesett. Ekkor furcsa zajok ütötték meg a fülemet. Egy mély, morgós hang, egy magas, sötét hajú emberé, aki a lovászok kíséretében jött vissza! A Főnök Úr!

Holly ebben a pillanatban idegesen felnyerített. Lábaival kapálta az almot. Mintha értette volna a helyzet fontosságát, fontoskodva sürgetően böködni kezdte csikaját, mintha arra kérné, hogy álljon fel.

-Gyerünk Csoda! Ha most nem állsz fel, akkor meg fogsz halni, azt pedig nem hagyhatom! Most jön megnézni téged a Főnök Úr! Kérlek állj fel! 

Folyt. Köv.!